Határtalanul 2018.
HATÁRTALANUL! – ERDÉLYI KIRÁNDULÁS
A Tiszavasvári Általános Iskola 7. osztályosai immár újra beutazhatták Erdély csodálatos tájait, Székelyföld páratlan szépségű vidékeit a Határtalanul! program keretében, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Minisztériumának támogatásával. A tanulmányi kirándulás célja a határon túli irodalom, történelem és kultúra megismerése volt. Az utazás 2018. április 24-től április 27-ig tartott. A buszon Gáll Sándor (Sanyi bácsi) idegenvezető várt bennünket, aki nagyon sok érdekes történettel, legendával szórakoztatott minket, miközben minden nevezetességet, látnivalót bemutatott. A négynapos kirándulás alatt találkozhattunk a csíkkozmási Dr.Boga Alajos Általános Iskola tanulóival, akikkel közösen helyeztünk el koszorút Nyergestetőn, a kopjafáknál, ahol hallhattuk Kányádi Sándor versét, valamint egy csodálatos toborzó éneket is az egyik kedves, vendéglátó diáklány előadásában megemlékezve a több száz lemészárolt székelyről. Az irodalmunk nagyjaira, Tamási Áronra Farkaslakán, Petőfi Sándorra pedig Fehéregyházán emlékeztünk koszorúzással a síremléküknél, de a történelmünk hőseinek dicsőségeit is megidézhettük Vasvári Pál emlékoszlopánál, Kőrösfőn. Szovátán körbesétáltuk a Medve-tavat, ahol a fantasztikus napsütésben nagyon jól éreztük magunkat. Gyönyörű idő fogadott a Gyilkos-tónál is, ahol meseszép kilátásban volt részünk, megcsodálhattuk a táj dús növényzetét, az óriási fenyőket. Természetesen a Békás-szorost sem hagytuk ki, aminek meredek oldala ámulatba ejtette a csapatot. A Parajdi sóbánya elvarázsolt óriási tereivel, és jó mélyeket szippantottunk a tiszta, egészséges levegőből. A szállásunk Korondon volt, amely egy nagyon hangulatos falu. Minden nap svédasztalos reggelivel és háromfogásos vacsorával vártak bennünket. Ezt a négy csodálatos napot mind a 61 diák, valamint a 7 kísérő pedagógus egyaránt nagyon élvezte, és biztos, hogy egy életre szóló élményt kaptunk mindannyian.
Tiszavasvári Általános Iskola 7. évfolyama