Ugrás a tartalomra

Iskolapszichológus a távoktatásban

 

A kialakult járványügyi helyzetben esetenként indokolt lehet, hogy a szülőnek, és a kiskorú tanulónak szakember segítségét kell igénybe venni. Azt szeretnénk, hogy az iskolapszichológus által nyújtott ingyenes lehetőséggel minden, a Nyíregyházi Tankerületi Központ intézményeiben tanuló diák élni tudjon.

Indokolt esetben a  Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola iskolapszichológusa, NAGYNÉ LAKATOS ÉVA  áll rendelkezésükre telefonon MINDEN  SZERDÁN 8 és 16 ÓRA KÖZÖTT, a 06-70/771-5429- es telefonszámon, aki válaszol a nagyneleva [at] vipmail [dot] hu e-mail címre  elküldött levelekre is.

Kérem az iskolapszichológust indokolt esetben keressék a kedves szülők, figyelembe véve a kliensfogadási idejét.

 részletek...


Tisztelt Szülők!

Milyen jó is iskolába járni, most döbbenünk rá igazán!

A kialakult helyzetre való tekintettel iskolapszichológusi segítségnyújtással is rendelkezésre állunk a Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola közössége számára. A médiából, a beszélgetéseinkből gyerekeink sokféle információt hallanak, beszélgetnek egymással, figyelik a reakcióinkat, érzékelik a bennünk lévő feszültséget, félelmet és bizonytalanságot is. Ők akkor érzik magukat biztonságban, ha a környezetükben élő emberek határozottak, magabiztosak, és kiszámíthatóak. Olvassák el iskolapszichológusunk tanácsait, és szükség esetén forduljanak hozzá továbbra is bizalommal. ajánlás...

Nagyné Lakatos Éva

iskolapszichológus

elérhetőség:       nagyneleva [at] vipmail [dot] hu

                     06-70-771-5429

 

Az együttjátszás ajándéka

- avagy hogyan erősíti a közös játék a szülő-gyerek

(felnőtt-gyerek) kapcsolatot

 

A közös játék a gyerekkel fontosabb, mint gondolnánk. A közös játék örömöt ad, szorosabbra fűzi a szülő- gyerek kapcsolatot és erősíti a biztonságérzetet. A játék egy alapvető fejlesztő eszköz a gyerekek életében. A gyerekek a játék közvetítésével ismerkednek meg a világgal, környezetükkel, a tárgyak tulajdonságaival és a közösségi élettel. A különböző játékok így szellemi, fizikai és szociális fejlődésükre is hatással vannak. A játékokon keresztül továbbá számos készséget és kompetenciát sajátíthatnak el a gyermekek. A gyereknek már a születéstől kezdve lehetőséget kell biztosítani, hogy szabadon játszhassanak. ajánlás...

 

Az érzelmi intelligencia- érzelmi öntudatosság

Bizonyára találkoztál már az érzelmi intelligencia fogalmával, s hallhattad már milyen fontos ennek fejlesztése. Az érzelmi intelligencia egy készség, amely segít, hogy felismerjük, megnevezzük és megfelelőképpen kifejezzük az érzelmeinket. Ha ezzel sikerrel járunk, akkor a későbbiek során hatékonyabban tudjuk kezelni, irányítani érzelmeinket pozitívan hatva ezzel gondolatainkra, cselekedeteinkre, döntéseinkre, társas készségeinkre. ajánlás...