Játék(okos)ság 2017.
NTP-RHTP-16-0011
Játék(okos)ság
A Vasvári Pál Alapítvány 2016. májusában sikeres pályázatoz nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015–2016. évi cselekvési programja alapján meghirdetett nyílt pályázatára „Tehetséges roma, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak szóló tehetséggondozó programok megvalósításának, valamint a tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáféréseinek támogatására” témakörében.
A projekt kezdete: 2016. 08. 01.
A projekt vége: 2017. 06. 30.
A projekt megvalósítási helyszíne: Tiszavasvári Általános Iskola Vasvári Pál út 97/a szám alatti telephelye.
A projekt célcsoportja:
Kisbajnokok csapata: 4. évfolyam 10 fő
Kismesterek csapata: 5. évfolyam 10 tanuló.
A diákok zöme hátrányos, halmozottan hátrányos családi közegből érkezik. A szociális háttér nem ösztönzi a gyerekeket hosszú távú célok kitűzésére. A táblajátékok oktatása a tehetségek gondozása mellett, kitartásra, küzdésre, tiszteletre is megtanítja a diákokat. A programot megvalósító pedagógusok tapasztalata, hogy a sport, a képzőművészet és a táblajátékok területén is találhatunk „csiszolatlan gyémántokat”, de ehhez olyan programokra van szükség, amelyek biztosítják a tehetségek felfedezését.
A projekt célja: a logikai gondolkodás, a versenyszellem fejlesztése, tehetséges tanulók azonosítása, tehetséggondozása, a gyerekek értelmi képességének fejlesztése, a szabadidő igényes, tartalmas eltöltése, a társas élet, a szociabilitás erősítése, a rendszeres megmérettetés, versenyzés.
A játék élmény, élvezet, jelentős szerepe van a lelki egyensúly kialakításában, fenntartásában, a társas kapcsolatok kialakulásában.
A tevékenység módszere: Életkori sajátosságoknak megfelelő táblajátékokkal való ismerkedés heti 1 alkalommal 90 perces foglalkozáson, ahol a frontális és csoportmunka mellett egyéni fejlesztések illetve páros edzések, házibajnokságok kerülnek megvalósításra. A csoportokkal 2-2 pedagógus foglalkozik páros tanítást alkalmazva, biztosítva az egyéni bánásmód teljesülését. A foglalkozások során a gyerekek egyéni teljesítménye, fejlődése a Játszmanaplóban kerül rögzítésre. Az interaktív táblák a szemléltetést, az internet használat az on-line tanulást biztosítja.
Kiegészítő tevékenység:
Generációk óta az egyik legismertebb és legszórakoztatóbb játék a lego. Kiválóan fejleszti a gyermeki fantáziát, kreativitást és logikát. Ma már nagyon sokféle dolgot ki lehet rakni az elemekből, még sakktáblát is lehet belőle készíteni. Ez adta az ötletet arra, hogy a táblajátékos gyerekeket a nyíregyházi Lego gyár meglátogatásával jutalmazzuk. Mivel csoportunk tagjai HHH családokban élnek, a számukra anyagi okok miatt elérhetetlen játékkal, illetve annak készítésével ismerkedhetnek meg. A gyár mindössze 27 km- re van tőlünk, és ha már Nyíregyházán vagyunk, ellátogatnánk a Sóstói falumúzeumba is ahol a skanzen állandó kiállításainak megtekintése mellett egy ősi logikai játék, az ördöglakat készítésével kapcsolatos foglalkozáson vehetnének rész a tanulóink. A megszerzett ismereteket pedig továbbadhatják osztálytársaiknak, barátaiknak.
Tehetséggondozó programunk keretében 2017. március 17-én Lázár Péter, a nyírteleki Kedvesház alapítója interaktív, zenés foglalkozáson mutatkozott be a diákoknak. A foglalkozás egyik kiemelt célja volt, hogy az országosan ismert Peti bácsi pozitív, követendő példa legyen diákjaink számára. A gyerekek érdeklődve hallgatták Lázár Péter bemutatkozását, lelkesen tanulták a dalokat és ámulva nézték az előadó gitárjátékát. Minden résztvevő diák megtanulta, hogy ahhoz, hogy boldoguljunk az életben három dolog kell:
HIT, CÉL és AKARAT!
Lázár Péter bemutatkozása
Programokban gazdag volt a márciusi hónap a Tiszavasvári Általános Iskola Vasvári Pál út 97/A szám alatti telephely számára. 2017. március 17.-én Lázár Péter, a nyírteleki Kedvesház alapítója interaktív, zenés foglalkozás keretében mutatkozott be a diákok számára. A találkozó a Vasvári Pál Alapítvány NTP-RHTP-16-0011 számú, Játék(okos)ság című pályázat keretén belül valósult meg. A foglalkozás célja, hogy az országosan ismert Peti bácsi pozitív, követendő példa legyen diákjaink számára. A gyerekek érdeklődve hallgatták Lázár Péter bemutatkozását, lelkesen tanulták a dalokat és ámulva nézték az előadó gitárjátékát. Minden résztvevő diák megtanulta, hogy ahhoz, hogy boldoguljunk az életben három dolog kell: HIT, CÉL és AKARAT! Feltöltődve, kellemes élményekkel tértünk haza mindannyian a péntek délutáni foglalkozás után.
Dudásné Bódor Erika, Nagyné Czikó Julianna
Meglátogattuk a LEGO gyárat
2017. április 27-én mesébe illő időutazást élhettünk át az NTP-RHTP-16-0011 számú Játék(okos)ság című tehetséggondozó pályázat keretében. 10 fő negyedik osztályos és 10 fő ötödik osztályos tanulóval, valamint 4 fő pedagógussal indultunk útnak.
Először a modern technika világába látogattunk el Nyíregyházára az Ipari Park területén lévő LEGO gyárba. Szigorú előírásoknak megfelelően balesetvédelmi oktatáson vettünk részt mielőtt elindulhattunk a látogatói útvonalon. Csodálattal hallgattuk és néztük, ahogyan modern gépekkel automatizálva előállítják a kis műanyag építőelemeket. Megismerhettük a LEGO gyártás múltját, fejlődését. Terepasztalon felépített kicsinyített mását tekinthettük meg az üzemnek. Kiállított makettekben gyönyörködhettünk, fotózhatták egymást a tanulók a különböző élethű tárgyakkal. A gyárban a játékszoba adta a gyerekeknek a legnagyobb élményt. Nagy mennyiségű LEGO elemekkel játszhattak, építhettek. A látogatás végén minden résztvevő ajándékot kapott, amely természetesen nem más volt, mint LEGO.
A falak közötti csúcstechnológiából a múlt világába utaztunk.
A Sóstói Falumúzeum látott vendégül minket egy nagyon finom és kiadós ebéddel, amelyet délutáni játékos foglalkozás követett. A régi korok hagyományos kétkezi világában megismerkedhettünk a múlt tárgyaival. Térbeli kirakóval kellett megbirkózniuk a fiú és lány csapatoknak, amelyhez nagy szükség volt a gondolkodásra, logikára, együttműködésre. A játszótér fajátékai nagyszerű élményeket szereztek. Alaposan kifáradva indultunk vissza Tiszavasváriba.
Együtt játszik a család
A közös játék örömforrás és családépítő program is lehet. Gazdagíthatja a család életét, általa szorosabbá válhatnak a családon belüli kapcsolatok. Játék közben sok mindent megtudhat a szülő gyermekéről, ugyanakkor a szülők értékei is közvetítődnek a gyerekek felé.
2017. május 9 – én a táblajátékos foglalkozásokon résztvevő tanulóink családjának kínáltuk fel a lehetőséget, hogy egy délutáni foglalkozás keretében bepillantást nyerjenek a szeptember óta folyó munkába. Közös játékra invitáltuk a családok apraja-nagyját. Kértük, adjanak lehetőséget gyermekeiknek, hogy bemutathassák a táblajátékok területén megszerzett tudásukat.
Nagy örömünkre szolgál, és a tanulók nevében is köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat.
Gyermekeink csillogó szemmel, büszkén mutatták be a jelenlévő anyukáknak, apukának, nagymamának, nagynéninek, kis – és nagytestvéreknek a foglalkozásokon megismert táblajátékokat.
A játékszabályok ismertetése után kezdődtek a versengések. Vidám hangulatban, egymást segítve folytak a csatározások.
Az idő csak úgy repült, s amikor elérkezett a hazaindulás ideje, volt olyan kistestvér is, akinél bizony eltört a mécses, annyira szeretett volna még maradni.
A délután elsődleges célja nemcsak az volt, hogy játékélménnyel szolgáljunk, hanem a szülő-gyermek - iskola kapcsolatának erősítése. Természetesen a közös játék színtere nem kizárólagosan az iskola kell, hogy legyen. Fontos, hogy a szülő-gyermek viszony is tartalmas élményekkel teljen meg!