Ugrás a tartalomra

Lázár Ervin Program

Az ezeréves magyar kultúra, a jövő nemzedékeinek művelődése, a nemzeti identitás megőrzése, Magyarország kulturális fennmaradása a magyarság közös feladata, melyből a magyar állam kiemelt felelősséget vállal. Ezért a kormány a 2019/20-as tanévtől minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal a Lázár Ervin Program keretein belül ingyenesen biztosítja a színházi, tánc- és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyeinek látogatását. A kezdeményezés célja, hogy az általános iskolás tanulók életkoruknak megfelelő előadásokat láthassanak, a tanórákon kívül játszva, szórakozva szerezzenek új ismereteket, tapasztalatokat. Kiváló lehetőség ez arra is, hogy a vidéki gyerekek számára is visszatérő élményt nyújtsanak az előadó-művészet különböző ágai, illetve hogy a színház a tanév részévé váljon.
A Tiszavasvári Kabay János Általános Iskolában 2020. januárjában az első, majd második évfolyamosok előadásaival indult el a program. A gyerekek megtekinthették a Kettőspont Alapítvány, Gardrób Művészeti Csoportjának Az eltáncolt cipellők című mesemondó előadását, valamint a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Vivalditól a jazzig című produkcióját a ClaXoTon Quartett előadásában. A tanév további részében évfolyamonként nyílik lehetőségük diákjainknak többek között a debreceni Csokonai Színházba, a Fővárosi Nagycirkuszba, vagy a Magyar Állami Operaházba is ellátogatni.

 


 

 

2019. május 10-én iskolánk 46 tanulója utazott Budapestre 4 pedagógus kísérővel, és nézte meg a Pesti Magyar Színház előadásában a Suncity – a Holnap Tali! című előadást.

A színház közönségszervezőjének felhívására örömmel kapcsolódtunk be a Lázár Ervin Program Pilot programjába, amelynek célja, hogy szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák tanévenként egyszer térítésmentesen juthasson színházi élményhez.

A színház ajánlatában szereplő Kultúrcsomag elnevezésű programot választva, kényelmes körülmények között, ingyenesen utaztunk vonattal a fővárosba. Megérkezésünk után a Ráth György villába vezetett utunk, ahol múzeumpedagógiai foglalkozás keretén belül „Boldog békeidők”-Társadalom, életmód és kultúra a századforduló Budapestjén címmel, rendhagyó történelem órát tartottak nekünk a szervezők. Innen sétáltunk tovább a színházba egy könnyed, formabontó musical előadásra, amely annak a korosztálynak a nyelvén íródott, akiknek szól, vagyis a Z-generáció fiataljainak.

A színházi előadás mellett élmény volt kipróbálni a pesti tömegközlekedést, sétálni a belvárosi épületek között, érezni a nagyváros pezsgését, lüktetését.

Köszönet érte a Pesti Magyar Színház közönségszervezőinek.

Rozmanné Homoródi Ildikó
szervező pedagógus