Ugrás a tartalomra

Szeptemberi kavalkád

Szeptemberi kavalkád a Kabay János Iskolai Egységben

 

2014. szeptember 17-én délután a csendes tanulás helyett gyerekzsivajtól volt hangos a Kabay János Iskolai Egység. Az intézmény tanítói és napközis nevelői ezen a délutánon rendezték meg a Szeptemberi kavalkád nevű programjukat, amelynek célja ráhangolódás az iskolai munkára, az iskolai élet vonzóbbá tétele. Az eseménynek számos eleme volt, ezért azokat forgószínpad szerűen a belső udvaron, tornateremben, sportpályán és tantermekben rendeztük. A flashmob megteremtette a jó hangulatot, majd a kisdiákok elcserélték megunt játékaikat, agyagoztak, kavicsot festettek, bőrökből díszeket készítettek, John Deere traktorral ismerkedtek. A „Tátika” elnevezésű programra való felkészülés és az előadások csiszolták a gyerekek előadói, zenei és mozgás kultúráját. A táblajátékok fejlesztették logikus gondolkodásukat, a drámapedagógiai játékok az együttműködő készségüket. Az előzetes szervezés során kialakított, és összesorsolt csapatok kölyökatlétikában, zsinórlabdában és fociban mérték össze erejüket. Az arcfestés is nagyon népszerű volt. A 4. osztályos tanulók – egy újságíró segítségével – a reklám és médiaismeretek rejtelmeibe is betekintést nyerhettek.

A tevékenységek a tanulóknak maradandó élményt nyújtottak, közösséget formáltak. A gyerekek egymást elfogadva munkálkodtak, játszottak. A kézműveskedés, a dráma, a zenei és sport tevékenységek támogatták a tehetségek kibontakozását, fejlesztették az alkotó gondolkodást, az alkotó képességet.

A közel 400 kisdiáknak maradandó élményt nyújtó, rendkívül sokszínű program megvalósításában 35 pedagógus és a KLIK Tiszavasvári Tankerületének munkatársa vett részt. Partnereink – a mezőgazdálkodási vállalkozó, a szülői munkaközösség tagjai, a helyi gimnázium közösségi munkát végző diákjai, a Dezsavü színkör amatőr színészei, a Kabay Diákönkormányzat és a Kabay János Alapítvány – a sikeres megrendezéshez nyújtottak önzetlen segítséget. A gyerekek nevében köszönjük nekik, hogy megvalósíthattuk ezt a remek kikapcsolódási lehetőséget. Bízunk abban, hogy az iskolai élet színesebbé tétele érdekében sokrétű partneri kapcsolataink még tovább erősödnek, még szorosabbá válnak!

                                                                                                                                                                                                                       A program szervezői