In memoriam Kovácsné Klicsu Katalin

Felnőttként mindenki szívesen emlékezik gyermekkorára, az iskolájára és tanítójára. S bár az emberek általában több iskolában tanulnak, több tanítóval, tanárral találkoznak, mindig akad egy, akit valóban mesterüknek, tanítójuknak, példaképüknek tekintenek. Mindez elmondható Kovácsné Klicsu Katalinról, Katikáról, Katika néniről, a Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola  nyugalmazott, immár elhunyt pedagógusáról. Sokan tekintik őt ma is példaképüknek, mesterüknek.
Igen, ő valóban hivatásának tartotta a pedagógus pályát. Közkinccsé tette a tudását, oktatott, tanított, nevelt és a tudományok szeretetét oltotta az ifjú nemzedékbe. Nemcsak ismereteket közvetített, hanem emberségre, szeretetre, megértésre nevelt. Legszebb jutalma pedig azok hálája volt, akiket a tudás és az emberséges élet útjára vezetett.
Maximális odaadással és felelősséggel végezte munkáját. Tanítványai, kollégái, a szülők és barátok  jó szívvel, bizalommal fordulhattak mindig hozzá. Bármilyen iskolai vagy iskolán kívüli feladatról, rendezvényről volt szó, ő mindig élen járt, elsőként vitte a fáklyát, mely irányt mutatott a tökéletes megvalósításhoz. Számtalan emlékezetes karácsonyi hangversenynek, iskolai megemlékező műsornak, farsangnak, iskolai, területi és megyei versenyeknek volt főszervezője. Mindig időben látott hozzá ezen feladatokhoz, nagy precizitással figyelve az aprónak tűnő részletekre is. Koordinálta a Tanító Klub munkáját. Számos pályázatnak volt szakmai vezetője és egyben a megvalósítója.
Nemcsak kiosztotta a feladatokat a kollégáinak, hanem ő maga is részt vállalt azokból, folyamatosan nyomon követte, segítette a munkát.
Jó kapcsolatot ápolt a város más intézményeinek és a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Intézmény vezetőivel, dolgozóival, valamint a szülőkkel, a szülői munkaközösség vezetőivel, tagjaival. Ez utóbbit bizonyítják azok az emlékezetes jótékonysági bálok, amelyeknek a legjobb háziasszonya volt. A heteken keresztül végzett energikus szervezőmunka, majd a hajnalig tartó  önfeledt szórakozás után pár órával később már folytatta kialvatlanul is az elpakolást, a rendteremtést.
Soha nem felejtette a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt kollégájának emlékét ápolni,  friss virágot helyezni el annak emléktáblájánál.
Pedagógusi munkájának fő területei a matematika, valamint a testnevelés és a sport. Rengeteg tanítványa emlékszik rá szeretettel, több diákja is az ő munkássága kapcsán választott olyan pályát, ahol a matematika különösen fontos. Pályakezdésétől folyamatosan matematika szakkörökön, tehetséggondozó műhelyeken fejlesztette a téma iránt érdeklő kisdiákok képességeit. Az 1990-es évek elejétől 2004-ig gondozta a sportban tehetséges alsó tagozatos gyerekeket atlétika, futball és játékos sport területen, akik megyei és országos versenyeken is megállták a helyüket. Tehetséggondozó munkájáért Bonis Bona díjban részesült.
A tanítást követő nyári szünetekben sok-sok diákot vitt el kollégáival táborozni, amiket a mai napig felemlegettek. Az emlékeket felidézve még mindig jókat derülnek a régi táborozók.
Tudáséhsége folytán egészen nyugdíjba vonulásáig képezte magát, frissítette meglévő ismereteit.  40 éves munkájának elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékéremben részesült.
Derűs, segítő ember volt, aki nem csak aktív évei alatt, hanem nyugdíjba vonulása után is szeretettel követte egykori munkatársai, tanítványai előmenetelét, sikereit. Az iskola meghívására nyugdíjasként is versenyeken, ünnepségeken vett részt. Kollégái nem véletlenül hívták „Teréz anyunak”, hiszen emberileg és szakmailag is mindenkinek segíteni igyekezett.

1955. november 8-án született Kisvárdán. Szüleivel és egyetlen testvérével, Jánossal, Öcsivel nőtt fel. Szerető, nagycsalád vette körül: nagyszülei, nagynénjei, nagybátyjai és unokatesvérei.
Gyermekkorának meghatározó élménye volt, amikor a nagycsalád összegyűlt egy-egy ünnep alkalmából, amelyek mindig kedélyesen teltek.
Nagymamája halála után ő volt az összekötő kapocs a családban.
A kisvárdai gimnáziumi évek után a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanító szakán folytatta tanulmányait, ahol 1977-ben szerzett jeles diplomát. Pályakezdőként került Tiszavasváriba, a Kabay János Általános Iskolába.

Férjével, Kovács Györggyel alapított családot. Házasságot 1977. július 30-án kötöttek. Férje, Gyuri és lányaik Zsuzsanna, Emese és Nóra tették az életét teljessé. Az unokák megérkezésével pedig határtalan boldogság költözött életükbe. A kisebb-nagyobb földrajzi távolságok sem akadályozták őket abban, hogy aktívan részt vegyenek az unokák nevelésében.
Unokái, Léna, Arda, Abigél és Regő is őrzik emlékét, az együtt töltött nyarakat, kirándulásokat, vidám pancsolásokat. Olyan nagyi volt ő aki valóságos gyerekparadicsomot álmodott és valósított meg Gyuri papával együtt. Végtelenül szerette Léna hercegnőjét, fiókáját Ardát, a nagyitapasz Abigélt és a kis szőke hercegét, Regőt. Leste minden kívánságukat, vágyukat. Csodálatos évek voltak ezek. Ringatta az éppen legkisebbet, énekelt, táncolt, zenekart alapított, mesélt, sütött-főzött, sürgött-forgott, mint ahogy mindig. Ezért sem gondolta a család, hogy visszatér, visszatérhet a szörnyű betegsége.
Mindig örömmel töltötte el, ha vendégül láthatta a nagy családot, a számtalan barátot és kollégát, de megtalálta a közös hangot gyermekei barátaival is. Számos alkalommal fordult elő, hogy beszélgetéstől és nevetéstől volt hangos a Kovács család otthona. Ezekre az összejövetelekre szeretettel készítette a finomságokat, boldogsággal töltötte el a vidám emberek sokasága.
Családtagjait, szeretteit, barátait még betegsége alatt is folyamatosan segítette, figyelemmel kísérte.  Örömmel töltötte el, amikor barátai, egykori kollégái személyesen, vagy telefonon keresték fel, különösen betegsége idején.
Biztonsággal töltötte el, hogy orvos unokaöccse és annak felesége betegsége alatt is mindvégig elérhető segítséggel álltak a család rendelkezésére. A család, a barátok és a kollégák bíztató szavai könnyítették az egyre nehezedő mindennapokat.
Hálás szívvel gondolt kezelő orvosaira, a nővérekre áldozatos munkájukért és mindazokra, akik véradással segítették gyógyulását. Ez utóbbi összefogásért a család ezúton is köszönetét fejezi ki.

Bár sokáig küzdött a leukémiával, a rá jellemző óriási alázattal, türelemmel tűrve a betegsége minden kínját, szenvedését – bízva a gyógyulásában- reményt adott neki családja, hite és fantasztikus orvosai, de sajnos elfáradt.
2022. december 20-án megbékélve, csendben, férje, Gyuri kezét fogva befejezte földi életét.
Testét hátrahagyva, a lelkünkbe, az emlékezetünkbe, a szívünkbe költözött mindörökké. Ahogy egyik unokája mondta: „Most már van egy igazi angyalunk, aki vigyáz ránk.”
Városunk sajnos ismét szegényebb lett egy olyan emberrel, aki az önfeláldozó, becsületes, tiszta élet fényeként ragyogó példa volt.

Emlékét kegyelettel őrizzük:

„ Nem múlnak ők, kik szívünkben élnek,

Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.”

Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola