Ugrás a tartalomra

Pályaorientációs nap

A Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola 2023. október 20-án, pénteken szervezte meg az egy egész délelőttöt átfogó, az iskola minden osztályát érintő pályaorientációs napját. Diákjaink ezen a napon az osztályfőnökök, napközis nevelők irányításával megismerkedhettek különböző mesterségekkel, régi és modern szakmákkal az online és tantermi feladatokon keresztül. 2023. október 18-án, szerdán a Váci Mihály Gimnázium életébe, nyílt tanítási óráira is betekintést nyertek az érdeklődők. Október 20-án pedig a Nyíregyházi SZC Tiszavasvári Szakképző Iskola és Kollégiumban tett tanulmányi séta során lehetőségük nyílt a továbbtanulás előtt álló 7. és 8 évfolyamos diákjainknak, hogy a szakmákat és foglalkozásokat bemutató interaktív programon vegyenek részt. Tanulóink sok tudással, tapasztalattal lettek gazdagabbak, amelyek reményeink szerint a pályaválasztás idején segítséget nyújtanak majd a döntésben.

 


„Mi leszel, ha nagy leszel?”

Ezt a kérdést gyakran teszik fel szülők, nagyszülők, pedagógusok a gyerekeknek. A válasz azonban gyakran tanácstalansággal teli. Sokan nem tudják, de úgy gondolják, hogy ez  nyolcadikos korukban derül ki, akkor majd eldöntik. Pedig a pályaválasztás nemcsak a végzős, nyolcadikos tanulókat érinti. Irányítani, érdeklődést felkelteni, képzési formákkal, szakmákkal találkozni már korábban is érdemes. Az érdeklődő nyolcadikos tanulóink már 2021. október 19-én, kedden a Váci Mihály Gimnázium nyílt napján való részvétellel betekintést nyertek a helyi gimnázium életébe, tanóráikba. A Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola a pályaorientációs nap keretein belül is próbál segíteni diákjainak. Így 2021. október 21-én, csütörtökön a felső tagozatos diákok online és offline feladatok segítségével, valamint a Nyíregyházi SzC Tiszavasvári Szakképző Iskola és Kollégium érdekes programjain, látványos bemutatóin keresztül ismerkedhettek meg számos szakma lehetőségeivel, kihívásaival. A tartalmas délelőttök sok, hasznos információval szolgáltak a gyerekeknek, melyek segítségével megtalálhatják a szakmát, a pályát, melyet majd szívesen választanak.

Köszönjük a szervezőknek és az előadóknak az élményekben gazdag rendezvényeket!