Ugrás a tartalomra

Referenciaintézmény

 

A Tehetségpontok Kárpát-medencei találkozójára került sor 2014.október 11-én Budapesten a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége(MATEHETSZ) szervezésében.
A rendezvény köszöntőbeszédében Thaisz Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője kitért arra,hogy a TÁMOP helyébe lépő EFOP program keretében is tervezi a kormányzat a tehetséggondozás támogatását.
2014-ben a tehetséghálózat minőségbiztosítása is új fejezethez érkezett. Több mint 1200 Tehetségpont közül 172 szállt ringbe azért, hogy a három évvel ezelőtt elnyert kiválósági címet megújíthassa.
Így iskolánk, a Tiszavasvári Általános Iskola is elnyerte a Kiváló Akkreditált Tehetségpont címet, melyről a díszoklevelet ünnepélyes keretek között szombaton vehettük át az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános és Gyakorló Gimnáziumban Balogh László úrtól, a Tehetséghidak szakmai vezetőjétől.
Ez a védjegy hivatott garantálni intézményünk magas szakmai színvonalát, a tehetséggondozást támogató pályázatokban való rendszeres részvételünket, azokban történő eredményes megvalósítást.
Bajor Péter a MATEHETSZ ügyvezető elnöke, a Tehetséghidak Program projektmenedzser bejelentette, hogy a most indult tanévben sem szakad meg a tehetséggondozó programok EU-s támogatása. Ezáltal a mi intézményünknek mint Tehetségpontnak is lehetősége nyílik további csoportos tehetségtámogató foglalkozások,gazdagító programpárok, versenyfelkészítő szakkörök, szülő-diák-pedagógus közös programok megvalósítására.
 

Bundáné Róka Csilla