SULI-BULI
Suli-buli tanévindító tehetségnap
2013. október 24-én a Tiszavasvári Általános Iskola tanulói mutatkoztak be a Találkozások Háza nagyszínpadán. A gálaműsorunk a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége támogatásával a Nemzeti Tehetség Program forrásának felhasználásával valósult meg az NTP-MH-MPA-12 A mentori hálózat működése című pályázat keretében.
Azok a tanulóink léptek színpadra, akik az évfolyamukon az egyes részterületeken - mint zene, tánc, vers-és prózamondás, drámajáték, gimnasztika - kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Ezáltal a rendezvényünket megtisztelő vendégek betekinthettek iskolánk színes és sokrétű tehetséget gondozó nevelő-oktató munkájába.
Az este csak egy szelete volt a tortának, mert iskolánkban nagyon sok tehetséges gyerek tanul. Mindannyiuk bemutatkozása azonban egy teljes hetet is igénybe vett volna. A két órás műsoros esten hallhattunk mesét, verset, furulyaszót csodálatos fuvola és zongaradarabokat, mai toplistás slágereket gitárkísérettel, ropták a talpalávalót néptáncosaink. Szalagtánc bemutatóval, modern gimnasztikával, labdazsonglőrködéssel léptek fel a testnevelést, a mozgást kedvelő diákok. A műsorszámok között a mindennapi iskolai életből vett kis jeleneteket láthattunk, aranyköpéseket, vicceket hallhattunk. Zárásként iskolánk kamarakórusa szórakoztatta a nézőket, majd a közel 90 szereplős gyermekcsapat együtt vonult a színpadra és énekelte Halász Judit Mindannyian mások vagyunk című dalát. A gyerekek és a több mint 20 kolléga felkészítő munkáját a közönség vastapssal köszönte meg. Úgy gondolom, szükség van az ilyen jellegű tehetségnapi bemutatkozásra, amely egyrészt a tehetséggondozás része, másrészt nemcsak, hogy egy kellemes hangulatú estét tölthettünk együtt szülők, gyerekek, pedagógusok, hanem feltöltődést, kikapcsolódást nyújtott valamennyi résztvevő számára a mindennapi munkánk mellett.
Bunda Józsefné
szakmai vezető