"Élet a Tisza mellett"
NTP-IKT-MPA-12-043 "Élet a Tisza mellett"
Pályázati programunkban 13 éves gyerekekkel, szüleikkel, családjaikkal valósítottunk meg 2013. októberében 2-szer 3 napos lazító, iskolán kívüli programot, ezzel még tovább erősítve a diák- család- pedagógus együttműködésének szoros egységét.
Az egyik programegység során a Tisza növény- és állatvilágával, a másik során a folyó partján élő emberek hagyományival, népi mesterségeivel ismertettük meg a gyerekeket.
Foglalkozásainkat kissé átalakítva tudtuk csupán megvalósítani, mivel októberben a Tisza vize már nem volt fürdésre, strandolásra alkalmas. Ehelyett vízi túrát szerveztünk a gyerekeknek, mind a két program során csónakázhattak és vízibiciklizhettek a tanulók szülői és pedagógusi felügyelet mellett.
Feladatunk és célkitűzéseink megvalósultak:
Tehetségeket kerestünk és találtunk, akik kitűnő érzékkel bírnak és érdeklődnek a természetismereti tantárgyak, a biológiai-kémiai- fizikai kísérletezések iránt, illetve kézműves tevékenységeink során (bőrdíszművesség és fazekas korongozás) is igazi kis mesterekre, remek kézügyességű diákokra akadtunk.
A gyerekek tudása, ismerete gyarapodott, sok újdonsággal lettek gazdagabbak.
A családokkal segítő, kooperatív és kommunikatív tehetséggondozó programot valósítottunk meg.
A reggeli gimnasztikával, a sportfoglalkozásokkal a sport, a mindennapos és rendszeres testmozgás iránti szeretetét erősítettük, az egészséges életmód fontosságát tudatosítottuk.
Játék közben tanulhattak a gyerekek, mialatt fejlődött szabálytudatuk; kialakult bennük egyfajta egészséges versenyszellem; egymást segítették, kiegészítették, támogatták, csoportokban összedolgoztak.
A program zárásaként minden bevont személlyel egy összegző- értékelő délutánt tartottunk, fényképeink, fogalmazásaink felkerültek iskolánk faliújságára, a honlapra, iskolánk facebook oldalára. Röviden a helyi sajtóban is beszámoltunk pályázatunkról tiszavasvári lakosságának.
Az osztályok élménybeszámolói: