Ugrás a tartalomra

NTP-MTI-13-0035 Kicsit másképp…

NTP-MTI-13-0035 - "Kicsit másképp…"

 

 

A Tiszavasvári Általános Iskola 2.b osztályos tanulói közül 13 fő vehetett részt  a Nemzeti Tehetségprogram NTP-MTI-13-0035 Kicsit másképp…c. nyertes pályázatában. Ők a komplex tehetségcsoport tagjai. A pályázat segítségével a gyerekek eljuthattak a Fehér szikre, a halastóhoz, a  tiszalöki  Arborétumba, és a nyíregyházi Vadasparkba, ahol rengeteg élményhez és tudáshoz juthattak.  Az egyik foglalkozásunk gondolatébresztő idézete a következő volt: ”Az igazi felfedezéshez nem új tájak, hanem új szemek kellenek.” Úgy gondolom, hogy ezt a szemléletet vallva és követve választottuk ki a négy helyszínünket. Ezek a helyek ugyanis nem voltak ismeretlenek a gyerekek számára, de a foglalkozásainkon egy új megvilágításból, egy másfajta helyzetben igyekeztünk „látó emberekké” nevelni őket. A gazdagítás-dúsítás módszerét alkalmazva, természet közeli környezetben, egész személyiségüket fejlesztve, a tanórákon szerzett ismereteiket igyekeztünk bővíteni és mélyíteni. A sok-sok játékos feladat, amit a gyönyörű környezetben, és a jó levegőn végeztettünk velük, egyaránt szolgálta a testi-lelki fejlődésüket. A „játszva tanulás” elvét érvényesítve kedvükre szemlélődhettek, vizsgálódhattak, kutathattak, felfedezhettek, rácsodálkozhattak, bogarászhattak, túrázhattak, energiát „vehettek”  és jólesően elfáradhattak, miközben észrevétlenül rengeteget tanulhattak. Közben mi, pedagógusok is, velük együtt örülhettünk, nevethettünk, és felfedezhettük kis tanítványaink egy-egy új tulajdonságát, ami csak egy ilyen nem mindennapi helyzetben mutatkozhat meg. Az  viszont úgy gondolom önmagáért beszél, amikor azt mondják nekünk a gyerekek: „ Ugye ide megint eljövünk?!”

Pályázatíró pedagógusok: Mészáros Józsefné, Mikli Gézáné

segítők: Kenyeres Szandra, Jánosi Zoltán